Szédülés
07-24:
a vég kezdődik előlről
forog még a kerék
csontokat őről
jobb volt rég, mondod majd
de ugye, hogy nem hiszed el?
már akkor is gödrödet ástad
a saját kezeiddel
Végül minden levél a földre hull
a valóság taszít
a részegség álnok
a rozsda az arcodba mar
jobb napjaidon mégis mosolynak látod
füstölgő romokat hagy
a felnőtté válás
összetört végtagokkal
a halomra mászva látod, hogy nincs kilátás
mámorba fullasztott hiányérzet
ahogy anyádék mondták: ilyen az élet
de üres mellkasodban nyöszörög a kényszer
hogy magadhoz szorítsd a reményt mégegyszer
mert végül úgyis minden levél lassan a földre hull
de addig is dacolni kell a széllel. minden évvel
egyre nehezebb
és ha majd egyszer földet érsz
örökre ott is maradsz
Élethalál kérdés
tedd össze két nyomorult kezed
hátha isten ma lenéz rád
de ő is azt látná, mit tükröd mutat:
egy haldokló ember sápadt arcát
minden lépés bizonytalan, és ez így van jól
nem vár rád mennyország
nem. vár. rád. pokol.
a holt megveti az élőt
átkot szór rá a feszület mögül
ítéletet hírdet, de közben
élete kiszalad a kezei közül
köpködve veti a keresztet
az élettől fél, a haláltól retteg
köpködve veti a keresztet
az élettől fél, a haláltól retteg
Rideg az égbolt
100-ak dühét magamban érzem, rajtam az évek súlya,
mi megtörtént már 1000-szer megtörténhet újra.
Elvből félek, lassan lépek előre hogy lássam,
hogy lesz végső dicsőségünk, az életnek(ünk) halála.
Rideg az égbolt.
A levegő fagyos
Sötét (lassú) a halál
És biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése