2012. szeptember 20., csütörtök

Lemezbemutató koncert/Album release show!

river run dry_Laci tollából: Igazi pank/hc hepajnak lesz színhdzsukelye szeptember 29.-én az óbudai próbaterem. A belépési etikett és a szokásos táplálkozási lehetőségek mellett most olyan bandák kenik majd a talpalávalót, mint a nemrég alakult Oaken (rrd-dod-duna-beating a dead horse tagok projektje, meg Dexter főbandája), akik hosszú, de érdekes, ütős, odabaszós számokat játszanak. Lesz a legendás Drünken Bastards is, akik részegen keverik a mocskot a metállal, meg a pankkal. Az este ugyanakkor elsősorban a két másik bandáról fog szólni, mégpediglen azért, mert mindketten most mutatják be először legfrissebb, illetve bemutatkozó anyagaikat. A New Dead Project, immár 5.-ig anyagának számaira lehet majd hullámozni, hátizsákkal pogózni. Asszem nem is kell bemutatnom őket, hisz talán ők ma az ország egyik legismertebb/elismertebb hardcore/punkot játszó brigádja. Aztán van még ugye a pankokból, (élet)művészekből vebúválódott Tyrell's Owl, akik most jelentkeznek először igazi albummal. A fiúk dallamokkal megspékelt több vokálos hc/neokrászt kombóval fogják remélhetőleg bólogatásra soft-pogóra szörfölésre csábítani a kedves nagyérdeműt! Szóval, aki szeretne haverokkal tölteni egy estét és finom pástétomokat, sütiket kóstolgatni, vagy akit csak simán érdekelnek ezek a bandák az jöjjön el óbudára szocializálódni! Azt esete során megvásárolható lesz az együttesektől, vagy a dzsukhelléktől a New Dead Project "Végül minden levél a földre hull" című új cd-je, valamint a Tyrell's Owl "Empathy Test" címet viselő pofás fanzine/cd albuma. http://o-theband.bandcamp.com/ http://www.facebook.com/pages/Dr%C3%BCnken-Bastards/207430989273473 http://tyrellsowl.blogspot.com/ http://tyrellsowl.bandcamp.com/ http://newdeadproject.blogspot.com/ http://newdeadproject.bandcamp.com/ http://dzsukhellrekords.blogspot.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése